A Tesó című film Dyga Zsombor 2003-as alkotása, mely (hat évvel a Koccanás előtt) szintén reményt ad a magyar film szerelmeseinek.

A történet betekintést enged egy, a békásmegyeri lakótelepen élő kevésbé átlagos család mindennapjaiba. Az anya az 50. szülinapja alkalmából (egy kisebb kirohanás után) elköltözik vidékre, ráadásul örökre. Ezt mindkét fia, a 23 évesen is „kiskamasz”, zenemániás Artin, és a szexfüggő Nate is furcsálja. Ugyanis szerintük a lakótelepnél nincs jobb hely az életre. Artin ki szeretné adni anyja lakását, Naténak viszont nem tetszik annyira az ötlet. Elindul a tesóháború, aminek eredményeként Nate teljesen megváltozik, Artin pedig megtalálja a szerelmet Nate egykori partnerében.

Ez a film egyszerűen fantasztikus! Egy bizonyos pontig. Artin küzdelme saját magával szerelméért ugyanis kicsit lelaposítja az egészet. Ettől függetlenül addig a pontig egy tökéletes filmet látunk kiváló rendezéssel és színészi játékkal, továbbá fergeteges bevágásokkal, melyek magyarázatként szolgálnak egy-egy jelenethez.

Dyga Zsombor (aki azóta is dolgozik, több-kevesebb sikerrel) rendkívűl tehetséges, rendezőként és forgatókönyvíróként egyaránt. Filmjének pedig ott a helye az összes „Legjobb magyar filmek” összállításban.

Honéczy Zoárd

A Koccanás egy 2009-es film, mely számos érdeme ellenére sajnos nincs a középpontban. Ennek a fő oka talán az, hogy a magyar filmeket már mindenki leírta, és csak a borzalmas romantikus „vígjátékok” keltenek hisztériát.

A film története meglehetősen egyszerű: Budapesten a X. kerületben, közvetlenül az MTK pálya melletti kereszteződésben nagyon sok autó összeütközik. Ez a film címében is jelzett koccanás. A karambol résztvevői, miután mérgükben mindenféle szitkot szórnak egymásra, elkezdenek beszélgetni. Innentől érdekes igazán az egész, ugyanis a helyszínen a lehető legkülönfélébb emberek gyűltek össze. Van itt milliárdos, aki újabb milliárdokat akar gyűjteni egy Kuala Lumpur-i rizs-befektetéssel, van elkeseredett édesanya, aki a lányát próbálja beíratni egy rendes gimnáziumba, és aznap találkozik az igazgatóval, van hajléktalan, idős házaspár, rendőrpáros és egy feketepiacon kereskedő gengszter. Ám ami igazán érdekes, az a technikai része.

A színészek ugyanis nem mozognak, csak akkor, amikor éppen nem őket mutatja a kamera. 1 órán keresztül csak állóképeket láthatunk, amelyek folyamatosan változnak, hála a szereplők gyorsaságának és a vágó profi munkájának.

A film egyébként Spiró György drámáján alapul, aki a forgatókönyvet is írta (igaz, a drámájában az összes szereplő mozog). Ez az állókép-dolog a rendező, Török Ferenc (aki szerintem a legtehetségesebb magyar rendező) ötlete volt, aki érdekesebbé és „művészibbé” akarta tenni a mozgóképét.

Ebből az ötletéből egy kiváló, sőt fantasztikus filmet hozott össze, melyből az összes magyar filmesnek tanulnia kéne. Török új reményt adott azoknak, akik még hisznek a magyar filmben.

Honéczy Zoárd